Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy swinger nőci naplója

A péniszirigytől a fejfájós feleségig

2014/12/17. - írta: A.Halassy

Bulvár újságtól keresett meg egy hölgy, hogy szívesen készítene velem interjút az életmódomról. Persze, beszélgethetünk a swingerről, bár az életmódomra több jelzőt is ráakaszthatnék, a swingert nem találnánk meg az elején, mindenesetre kíváncsian vártam, hogy mit szeretne. Kiderült, hogy a blogomban bemutatott holivúdi álom, az exkluzív swingervilág érdekli... Akit érdekel a levelezés, erre tegyen kitérőt.

Az rendben van, hogy valaki bulvár újságnál dolgozik, az is, hogy ott elég az emberi megnyilvánulások felszínét kapirgálni egy kicsit, hogy senkinek ne fájjon és könnyen emészthető legyen, de hogy a nyers testiségig sem jut el, az talán válasz arra, hogy miért is ott tevékenykedik, ahol. Talán lesz még személyeskedés a posztban, de nézzük.

Furcsa szerzet vagyok. A magam számára is. Bár hangoztattam (egyedülálló vagyok, azzal dugok akivel akarok formába), nem ismertem el, sokkal inkább fel, hogy egyedülálló vagyok. Egy ideig az volt bennem, hogy csak átmeneti állapot, de annyi változáson mentem keresztül, hogy ma már sokkal jobban izgat, hogy nem irányítom a dolgaimat, hanem engedem, hogy megtörténjenek, így az általam, magam számára, önkényesen felállított átmeneti állapot határideje letelt. Ha ez a leányzó nem keres meg, akkor nem is gondolkozom el ezen és nem mondom ki: egyedülálló vagyok.

A megnyilvánulásaimban leginkább párkapcsolatban élőkhöz szóltam eddig, bennem is az a vízió élt, hogy alapvetően az emberek párkapcsolatban élnek vagy párkapcsolatra törekednek. Persze találkoztam egyedülálló nőkkel és férfiakkal - a találkozás képletes -, de nekik általában röviden, kevésbé átérezve és kissé megengedően reagáltam: akarod, jó - csináld. Persze, hiszen nem kell senkihez igazodni és jót tesz az embernek, ha időnként olyan dolgokkal próbálkozik, amivel feltérképezi saját magát. Az egyedülállóság erre nagyon jó alkalom.

Ugye, manapság kedvelt téma, hogy a nők elférfiasodnak, a férfiak elnőiesednek - persze ez is csak a felszínen ilyen egyszerű képlet, ahogy az is, hogy nagyon sok (elkezdtem leírni, hogy sok az egyedülálló, de ehelyett) sokan vagyunk egyedülállók. Addig eljutottam, hogy nagyon hálás lehetek azért, hogy szülő vagyok, mert látom magam körül azokat, akiknek ez sem(!) adatik meg és tudják, ahogy szépen pörög az élet mellettük / velük, így is maradnak. Ma már látom, hogy közel voltam ahhoz, hogy ebbe a csapdába essek.

Vannak olyan egyedülálló szülők, akik jó példaként elől járva új párkapcsolatot tudnak felépíteni és mindezt egy új struktúrájú családban működtetni. Aztán vannak az örök próbálkozók, akiknek ideig óráig van valami, akár hosszútávon is, de messzebbről nézve látszik, hogy inkább hajaz az egész jövés-menésre. Vannak olyan párok is, akik kénytelenek feladni, mert a család, nevezetesen a gyerekek nem békélnek meg az új helyzettel. Ne ítélkezz gyorsan, mert aki nem volt még ilyenben nem tudhatja milyen eldönteni, hogy melyik kezét vágja le az ember. Közben sokak számára nehéz felismerni, hogy másra is szüksége lenne a gyereken, a munkán, az egyéb tennivalókon, kötelezettségeken túl... Idő sincsen ismerkedni, hely se és idő sem magára egy párkapcsolatra.

Szóval a szingliség. Írhatok én a szex új és újabb dimenzióiról, ha nincsen kivel csinálni.

Utóbbi időben, talán már több is, mint egy évben, éppen ezt tapasztalom. Volt egy időszak, hogy nők és férfiak kerestek / találtak meg azzal, hogy nem elég a szex nekik. A nőket egyenesen nem értettem, ha szex kell egy nőnek, miért nem veszi el? A fejfájós feleségeknél meg azt nem értettem, hogy hogyan tudnak férfi mellett feküdni úgy, hogy nem szexelnek velük.

Az élet aranytálcán kínálta a lehetőséget, hogy átéljem. Kezdődött úgy, hogy az orgazmusom kikerült a fennhatóságom alól. Elmondhatom, hogy egy összekínlódott élvezésben semmi felemelő nincsen. Sőt, későbbi vágyat sem táplál. Nem vágyom arra, hogy kínosan érezzem magam, hogy háromnegyed órás vagy hosszabb nyalás után valahogy, nagy nehezen elélvezzek. Persze, ez egy párkapcsolatba beleférhetne, de egy párkapcsolatban nem biztos, hogy van ennyi effektív idő szexre.

Túljutottam, pontosabban: túléltem ezt az időszakot. Igen, túléltem, rájöttem, hogy egészen egyszerűen lehet szex nélkül élni.

Visszakaptam az orgazmuskészségemet, de a vágyamat még nem. Ugyanis az új izgalmak vibrálására csillog a szemem - hogy csak írom ide egészen belelkesedtem. 8-P De legutóbb, amikor klubba voltam, korán leléptünk a barátnőmmel. "Nincsen egy jó pasi sem." "De van, csak most nem tudsz erre figyelni." Körülnéztem és tényleg volt. Egy. Sört ivott... "Nincsen kedvem sörszagú leheletre..." "Tényleg nem kellene most itt lennünk." nevetett rám. Mindketten tudtuk, hogy éjfél körül érkeznek meg azok a pasik, akiknek sörszagú is lehetne a lehelete, de addig nem vártunk, csaptunk egy csajos estét kettesben, amíg el nem aludtam. Azt gondolom a fejfájós feleségekről, hogy ők is vágynak valami igazán izgalmasra, hogy csillanhasson a szemük. Nem vagyok már kritikus a nem szexelő nőkkel.

És tudod, hogy még miért nem?

Éljük a nagy társadalmi átalakulás, emancipáció, meg egyenjogúság, meg feminizmus (egyiknek sem vagyok hívő elkötelezettje, valahogy a bevált-működött-hagyjuk-úgy hozzáállás egyszerűbbnek tűnik, de ez a vonat már nyílt terepen száguld...) válás, választott / kapott szingliség / gyerektelenség. Férfiaknál, nőknél egyaránt. Most csak a szexuális vonzatát nézem: a férfiaknak illik és valahol vagányság megoldaniuk, ha máshogy nem időnként prostituáltnál, de mi van velünk, nőkkel? A baszatlan savanyú uborkákkal? (Egyébként érdekes, elég jól lehet fenntartani a kedvet, de egy belső feszkó azért rendesen dolgozik és egy váratlan helyzetben erős kézzel kell fogni a gyeplőt.)

Persze, rá lehet vágni, hogy nyugodtan pasizhat a nő is. Leghangosabban talán azok mondják, akik sohase csinálták. Én csináltam, akkor nézzük mit mondok erről. Tegyük fel, hogy van idő és hely. Pasizni, nem párkapcsolatozni, pasizni szex céljából. Idővel, egy magára valamit adó nő nem találkozik a saját otthonában, hacsak nem valami elhagyatott helyen lakik, ahol nincsenek szomszédok. És amúgy sem esik jól átjáróházat csinálni az otthonból. Persze lehet a pasihoz is menni (mosoly, mennyi legénylakást láttam, mosoly), szóval lehet, de az - lássuk be - tökös nőt kíván. Mit tegyen a nő, ha a belső feszültségét, amit a szexuális vágy szít, csillapítani kell. Talán a swinger klub egy megoldás. Nem az exkluzivitása miatt, se nem azért, mert ott halivúdi sikertörténetbe keveredik - bár utóbbinak azért gyakran van esélye, ha nem elvárásokkal indulunk neki a kalandnak.

Szóval, az interjúval kapcsolatban idáig jutottam gondolatban: szingli a szinglivel akar beszélgetni. Lehet, hogy a péniszeimre irigy? ;-) Örülök, hogy felhozta a témát, a fentiekről vele is beszélgetnék, mert különben eszembe sem jut ezeket, a szerintem fontos dolgokat, végiggondolni. Nincsenek véletlenek.

Facebookom itt elérhető - töltöm fel, igyekszem. :-)

we_love.jpg

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://swingervagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr306993591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

D1255 2014.12.18. 07:24:42

Nem lehet, hogy tenyleg csak egy cikk kellett neki? Siman csak vegzi a munkajat?

Onismeretbol es oszintesegbol magad fele csillagos otos!:) Megkerdezhetem mennyi ido utan ismerted fel a valodi helyzetet? '...atmeneti allapot hatarideje letelt...'

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2014.12.18. 08:05:42

@D1255: Kérlek, ne hozz zavarba. Én is azt írtam a posztban, hogy interjút akart velem készíteni és fel sem merült bennem, hogy azért hívott meg klubba egy nő, hogy ott egy óvatlan pillanatban szexuális aktusba keveredjen velem, de karácsonyi süteményrecept csere sem.
Ajánlok Neked egy könyvet - vagy én neked, nem ezen van a hangsúly -, amit le sem tudtam tenni, Te pedig érdektelennek tartod.
Ő azt olvasta a blogban, hogy exkluzív hely egy swingerklub, más kommentelő azt, hogy igénytelen hely, míg más szerint egyenesen mocskos - csak az olvasottak alapján.
El tudom vinni egy az újságírónőt - egy szerintem - exkluzív helyre, hogy interjút készítsen , de az nem swinger klub lenne.

Idénig tartott, év vége van, ezzel tisztában voltam régóta, mert nem ismerkedtem intenzíven idén, noha voltak ígéretes helyzetek, de teljesen más dolgok foglaltak le.
Hogy szingli vagyok, azt pedig ezen a hét elején tudtam kimondani, hogy ez a lány elgurította a gondolatfonalat.

Andy73 2014.12.18. 23:40:29

Közeledik a karácsony. Nem hiányzik a család? Vagy legalább valaki, akit szeretsz és aki szeret, nem csak egy éjszakára?
Ezt persze csak akkor kérdezem, ha komoly a blog, és nem csupán szórakoztató fikció.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2014.12.18. 23:56:52

@Andy73: Nem olvastad végig a posztot, igaz? Persze csak akkor kérdezem, a komoly a kérdésed...

LallR 2014.12.19. 08:58:13

ez nem volt egy jó poszt..nem izgultam fel.. persz tudom, más volt a mondanivalója..
de mondjuk egy izgalomra vágyó újságírónő bevezetése, általad történő mentorálása a többesbe, hm nos az izgalmas lett vna

Andy73 2014.12.19. 10:20:53

@A.Halassy: Végigolvastam, de először tényleg csak átfutottam.
Újraolvasva, most látom, hogy anya vagy, amiért hálás vagy. Ennek örülök, de akkor még megdöbbentőbb, hogy swingerezel, illetve, hogy ilyen szabados életmódot folytatsz. Nem tudom, mekkora a gyereked, hogy mennyire ismeri az életviteled, de nem irigylem, hogy ilyen anyja van.
Ha tartós kapcsolatra vágysz, esetleg teljes családra, férjjel együtt, azt ne a swingerklubban keresd. De ha téged ez tesz boldoggá, természetesen a te dolgod és a te életed.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2014.12.19. 11:15:26

Ünnep előtti nagytakarítás.
Testi-lelki takarítás, rend és leltár készítés.
Aki régóta olvas Andi az tudja miről írtál. Nagyon őszinte voltál hozzánk és elsősorban magadhoz. Kívánom,hogy az elkövetkező leltárnál a szerelem fénye világítson az íráshoz. ♥

de Bergerac 2014.12.19. 11:16:30

A baszatlan savanyú uborkákkal????
Ők baszatlan savanyú ubik is maradnak, mert ez nem a baszatlanságukból fakad ám! Éppen fordítva, a savanyúságuk miatt nem pókhálózza ki őket senki! Az önértékelésükkel kezdődik, azután minden másról sikerül meggyőzniük saját magukat, és végül valóban megfelelnek a saját maguk által elképzelt, generált, felállított képnek!

Nvné 2014.12.19. 12:50:40

Andy73
Ha lesz időd, és kedved, olvasd el a posztokat, abból vmennyire megismerheted Andit. Ezek után nem teszel fel ilyen kérdéseket, és nem fogsz mélázni, hogy akar-e férjet, és mit keres akkor swinger életben. :-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2014.12.19. 15:33:48

@Andy73: Intelligens okfejtés, nagyon köszönöm minden olvasó nevében!

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2014.12.19. 15:43:37

@gallusz: Boldog Karácsonyt Nektek! :-*

@LallR: Sajnálom, most ez így alakult! ;-)

@de Bergerac: Elgondolkoztató gondolatok, ok-okozat játéka. :-)
süti beállítások módosítása