Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy swinger nőci naplója

Akkor most zavar a cigifüst vagy nem? - így swingereztek Ti

2014/09/15. - írta: A.Halassy

Helló!

Nemrég eljutottunk a feleségemmel egy swingerklubba. Mindkettőnknek volt többes élménye korábban, de ezek még megismerkedésünk előtt történtek, külön élmények. Ebből is sejthető, hogy szexuálisan nyitottak vagyunk, a
swingerklub-látogatás is hamar szóba került a kapcsolatunk során, azonban csak évek múltával állt össze minden feltétel a látogatáshoz. Szigorú szabályokat nem szabtunk egymásnak, mindent lehet, ami jól esik, csak csináljuk együtt és tisztán kommunikáljunk. Olyan jellegű elvárásunk sem volt, hogy mi lesz az, amit mindenképpen meg szeretnénk tenni.

A Tik-Tak klubra esett a választásunk, részben a füstmentes nap miatt. Az utcában kedvesen segítettek parkolni, majd a házhoz vezető járdán elkapott az első randikra jellemző "harctéri idegesség". Bent átöltöztünk és először a pulthoz mentünk. A kint parkoló autók száma alapján tömeget vártunk, de csak kevesen voltak - biztos az emeleten lehettek. A másik meglepetés az volt, hogy érkezett egy lánypár, nem gondoltam, hogy ilyen létezik itt. :-) 

Egy üdítő elfogyasztása után átmentünk a füstmentes társalgóba, ami nem csak füstnek, de társalgó embereknek is híján volt. Később bejött még két pár is, de hárman egymástól egyenletesen messze helyezkedtünk el. Ugyan szexuálisan nyitott vagyok, de társaságban eléggé zárkózott szoktam lenni, szórakozóhelyeken ritkán érzem jól magam. Most is eléggé feszengve üldögéltem, de a feleségem ott volt mellettem, próbált oldani: beszélgettünk, néztük a pornót és hallgattuk a zenét. Ez utóbbi miatt is aggódtam a klubba érkezés előtt, a zenei ízlésem nem kompatibilis a kortárs tánczenével (azaz nem bírom a tuctuc zenét), de szerencsére a 70-es, 80-as évek diszkóválogatása a tűréshatáraimon belül volt.

Miután negyedóra alatt sem történt semmi lent, én sem oldódtam igazán, úgy határoztunk, hogy felmegyünk és körbenézünk - valahol kell lennie annak a sok embernek. Kisebb megdöbbenésünkre az "akciótér" tökéletesen üres volt (hol vannak az emberek?), de így legalább alaposan körbe tudtunk nézni. Végül a lépcső melletti függönyös helyszínt választottam ki, elég kényelmesnek tűnt és így biztos észrevesszük, ha mások is feljönnek. A feleségem elkezdett masszírozni, én pedig próbáltam ellazulni. A klub igen jól felszerelt volt, sok-sok lepedővel, törölközővel és óvszerrel, masszázskrémet/olajat viszont nem találtunk, ezért puszta kézzel kellett masszírozni. A masszázs nagyon jól esett (ebben is profi a kedvesem), azonban továbbra is feszült maradtam. Ennek az lehetett az oka, hogy lassan elkezdődött az élet fent, jöttek-mentek az emberek, a lépcső meg kissé recsegett. A lentről(?) behallatszó banális beszélgetések ("Hol nyaraltál?") sem hoztak erotikus hangulatba, illetve a diszkózene itt már zavaró volt, valamilyen smooth jazz, lounge vagy meditációs zene sokkal-sokkal jobban esne. 

Kedvesemmel cseréltünk, én fogtam a masszírozásába, aminek az az előnye is megvolt, hogy átláttunk egy másik helyiségbe, ahol egy férfi szintén lassan, finoman simogatta párját. Végre valami akció! :-) Feleségemről is lekerült az utolsó ruhadarab, én pedig végre elkezdtem hangulatba kerülni. A masszázs orális szexbe torkollott, ami otthon részemről természetesen erekcióval jár, itt azonban a zavaró tényezők miatt ez nem volt tartós. Miután végeztem az asszony kényeztetésével, ő kezdett csókolgatni, de igazán a másodikról leszűrődő nyögések izgattak. Többször is le kellett állítanom magam élvezés előtt, de ez sajnos visszaütött: elkezdett fájni a herém, majd a mellettünk "utcai ruhában" (póló+rövidnadrág) mászkálók férfiak látványa kizökkentett a szexuális hangulatból. Tudom, hogy az a rövidnadrág elvileg boxeralsó, de akkor is kissé zavaró felöltözött emberek között meztelenkedni. Szerintem nem volt olyan hideg, hogy ennyire fel kelljen öltözni...

Összeszedelőzködtünk és feljebb mentünk még egy emelettel, hátha ott nyugodtabbak a körülmények. Az emelet két végén foglalt volt a két ágy, ezért a függöny mögötti folyosós helyiséget választottuk - emellett sajnos ugyanúgy nagy volt a forgalom. A nemdohányzó nap ellenére cigifüst is kezdett érződni. Mivel mindketten érzékenyek vagyunk erre a fajta füstre, köhögőrohamunk támadhat, ezért az én hangulatom kezdett egyre rosszabbra fordulni. A feleségem aggódott is, ő is látta az ünneprontó jeleket rajtam, de hiába volt gyengéd, nem segített. Ha már nem szexelünk, legalább nézelődjünk - az emelet egyik végéből nagy grupira utaló hangokat hallottunk, feleségem szerint két nő+sok pasi volt a felállás, én azonban a sötétben csak a pasik körvonalait sejtettem. Egy kicsit zavarban voltam a kukkolással kapcsolatban: a swinger egyik vonzerejét azt jelentette nekem, hogy élőben lehet nézelődni, ugyanakkor cikinek, kényelmetlennek éreztem azt, hogy odamegyünk egy ágyhoz és direktben megbámuljuk a szeretkezőket. A fenti sötétség is ezt sugallta nekem, hogy ez nem ildomos. Aztán lehet, hogy nem volt annyira sötét, csak én nem látok rendesen szemüveg nélkül. :-)

Lementünk zuhanyozni azzal a tudattal, hogy utána megyünk is haza, mert rosszul érzem magam. Fáradt voltam, nyűgös, fájt a farkam, ami nem is akart úgy felállni, ahogy szokott. Úgy voltam vele, hogy bakancslistáról  kipipáltuk, de nem nekem való a swinger. A zuhanyból kilépve azonban azt láttam, hogy a színpadszerű ágyon egy pár szeretkezik, az egyik kanapén pedig két férfi között mozog egy nő. Végre lehet látni merev farkakat női testnyílásokban eltűnni :-) A sarokban álló kanapéhoz mentünk "mozizni", innen jól lehetett látni a két pasi között mozgó csinos lány hetyke melleit fel-le ugrálni. Ez meghozta az én hangulatomat is, az ujjaim megtalálták a feleségem csiklóját (aki a masszázs után már nem vette vissza a bugyiját, csak a kombinét). A vizuális és adott ingerekre az én szervezetem is szokásos módon reagált, úgyhogy hamarosan ott a kanapén magamévá is tettem. A klubban rendszeresített típusú óvszer nekem nem igazán jött be, nem vagyok egy extra óriás méret, de korábban kicsinek éreztem - azért használható volt.

A szex természetesen izzadással járt, ezért elmentünk vizet inni, majd zuhanyozni (az egyébként is bejött az előbb :-) Itt is volt egy érdekes jelenet, megjelent egy meglepően fiatal, nem túl józan lány is olyan "szexi fehérneműben", aminek az anyagából simán kijönne egy könnyű nyári ruha. A rá vigyázó barátnő szintén nyakig volt öltözve, enyhén kényelmetlen volt "utcai ruhás" nők előtt a meztelen testemet törölgetni, utoljára sorozáson voltam ilyen helyzetben. Tudom, a szexi fehérneműbe sok minden belefér, de a helyszínhez képest határozottan túlöltözöttnek tűntek.

A zuhany után visszamentünk a jól bevált kanapéhoz, ami előtt ezúttal egy pár volt a színpadon, de hamarosan kapcsolódott hozzájuk két újabb pár, az utóbbi párhoz pedig egy pasi is (az ő párja maradt a szomszéd kanapén). Nekünk is tetszett a látvány, ahogy visszatért a megfelelő testrészembe a vér, javasoltam is a feleségemnek, hogy menjünk mi is, van még egy kis hely a fal mellett. Az egyik pártól szándékosan karnyújtásnyi távolságban lefeküdtem, a feleségem nyeregbe pattant és elkezdett lovagolni rajtam. A szomszéd lovaslány "hátasának" is tetszett a látvány, hamarosan szó nélkül az egyik keze a feleségem mellén volt, a másikat pedig én vettem kezelésbe. Nagyot élveztünk, majd pár percig még néztük a szomszéd párt. Érdekes volt, "pornós" volt a dugásuk, sok-sok heves mozgással, "duracell-nyuszis reszeléssel", de nem tűnt úgy, hogy rettenetesen élveznék. Valószínűleg már több orgazmuson túl voltak és nem tudtak elélvezni. Az ágy túloldalán viszont a lassan, finoman szeretkező pár hatalmasat élvezett.

A reszelő párt magára hagytuk, pótoltuk az elvesztett folyadékmennyiséget és újabb zuhany után felmentünk a másodikra körbenézni. A folyosó mellett éppen két lány készült egymásnak a pasijaik között, ez természetesen jelentős nézőközönséget vonzott. Nekem azonban a folyosó végi sötét helyiségből sejthető testek vonták magukra a figyelmemet. Lehetséges volna? Javasoltam a nejemnek, hogy menjünk be arra az ágyra és amikor megkérdeztem, hogy szabad-e a hely, világossá vált, hogy két szép telt lány fekszik egymás karjában. A hely
szabad volt, nekem pedig egy terv körvonalazódott a fejemben. Megkértem a feleségem, hogy feküdjön le és elkezdtem nyalni. Hamarosan el is élvezett, ahogy pedig felnéztem a puncijából, azt láttam, hogy az egyik "töltöttgalamb" ujjai a másik felém széttárt combjai között a puncijával játszanak. Halkan megkérdeztem a párom, hogy megkóstolhatom-e őket, aki természetesen bólintott, úgyhogy a széttárt combok felé fordultam és megkérdeztem, hogy "Szabad?". Ők a feleségemtől kértek jóváhagyást (lehet, hogy ez nem annyira szokásos?), aki nekik ezt szóban is megerősítette, de én meg sem vártam és rábuktam a szép nagy cicikre, majd eltűnt a nyelvem a lány puncijában.

A másik lány sem maradt tétlen, megkérdezte a nejem, hogy lehet-e vele csókolózni - és lehetett. Sajnos arról lemaradtam, mit és hogy játszottak egymással, ugyanis éppen ismeretlen puncit nyaltam :-) Nagyon finom szórakozás volt, hosszú percekig lehetett kényeztetni. Miután végeztem vele, a sorban harmadik puncihoz is engedélyt kértem és kaptam. Igazi megvalósult álom. Ő is finom volt, de sajnos csiklandós volt, nem igazán találtam a ritmusát. Később a feleségemtől tudtam meg, hogy eddigre egész szép nézőközönségünk lett, végül is egy pasi három nővel nem rossz. :-)

Miután a harmadik lánnyal is végeztem, hátradőltem és kíváncsi voltam a reakciójukra. Igazából nem is tudtam a szexuális beállítottságukat, mennyire szeretik vajon a pasikat vagy csak a puncit, mindenesetre csak a feleségem
kezdett el foglalkozni velem, ők nem. Eddigre több férfi is összeszedte a bátorságát és csatlakoztak hozzánk, a két lány viszont elment. Eleinte csak nézték, ahogy a párom játszik velem, majd egy fickó hátulról elkezdte simogatni. Utólagos elmondásból tudom, hogy nagyon finoman csinálta. Újabb pasi jelentkezett, ezúttal a feleségem szájánál, én pedig helyet hagytam hármuk vágyainak. A simogató hamarosan engedélyt kért behatolásra: a kedvesem rám nézett, én pedig értettem a kimondatlan kérdését és bólintottam mindkettőjüknek. A pasi gumit húzott és elkezdte dugni a nejem, én meg vigyorogtam a sötétben, ugyanis pontosan tudom, milyen jó érzés benne lenni. :-) Kis idő elteltével a páromat dugó pasi szerepcserét ajánlott, de a szopató vagy nem vette észre vagy csak nem törődött vele, de tovább maradt az asszony szájában. Két perc múlva azért csak hátrahelyezkedett. Kisebb helyreigazítás után (ugyanis véletlenül vagy sem, de majdnem análba fordult a dolog, amit a párom letiltott - túl gyors lett volna neki) átvette a helyet a punciban, míg a másik pasi megkapta a megérdemelt jussát a feleségem szájától.

Amíg a feleségemet ketten elkapták, én öleltem, simogattam őt, illetve néztem őket. Egy idő után elélvezett a hátsó pasi, maradt a szopás. A finom simogatás ellenére a szopást keményen akarta a fickó, többször is gondoltam, hogy szólok, hogy finomabban, de úgy voltam vele, a feleségem tudja, mit csinál. Később megbeszéltük, hogy neki is határeset volt, de még a határ megfelelő oldalán. A pasi valószínűleg már több élvezésen túl lehetett aznap, nehezen élvezett el, de az asszony nagyon érti a dolgát, csak elment a fickó, méghozzá akkora orgazmussal, hogy alig tudott felállni és majdnem leesett a lépcsőn. :-) Lehet, hogy perverz, de nagyon büszke voltam a páromra. A pasi ugyan meghívott minket egy italra, de mi még nagyon kettesben akartunk maradni.

Egyedül maradtunk lenyugodni, átbeszélni a történteket. Lassan a szex hangjai is elhalkultak körülöttünk, kezdett kiürülni a klub. Mi is a távozás mellett döntöttünk, nagyon késő (illetve korán) volt már. Vegyesek, de alapvetően jók voltak a tapasztalataink, a kezdeti nehézségek ellenére igen emlékezetes este sikerült. Maradt bennem egy kis hiányérzet is, hogy a két lány közül egyikkel sem volt "full contact", jó lett volna megölelni, megdugni őket, úgyhogy lesz folytatás, a nyert tapasztalatokkal (a lépcsőtől legmesszibb kanapé a legjobb hely) felvértezve visszatérünk még. Nem tudom, mennyire volt szokványos swingerélmény a mienk, hiszen nem ismerkedtünk, nem beszélgettünk másokkal, még a nevüket sem tudjuk azoknak az embereknek, akikkel szexeltünk (ugyanakkor ennek is megvan a maga izgalmas varázsa). Napok teltek el, de még mindig elvigyorodok, amikor eszembe jut, hogy minden félénkségem ellenére lánypárt szólítottam le. :-)

Facebookon jelölj engem, a bloggazdát! :-)

 

három csajjal.jpg

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://swingervagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr646698523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2014.09.15. 23:27:06

Asszem szokványos, hogy nem beszélgettetek és nem gyűjtöttetek neveket... én sem erőltetem ezt a vonalat, persze időnként, ha jó társaság akad, akkor előfordul...

A vigyorgás is megvan! :-)

Pitta84 2014.09.16. 06:29:32

Azon filóztam én is, hogy ha egyszer eljön az ideje, hogy elmenjünk egy ilyen helyre, akkor mindenképpen valami füstmentes megoldás érdekelne (leszoktunk a cigiről és mára már a szervezetem úgy védekezik, hogy automatikusan légszomjam lesz a cigifüsttől), viszont a cigiszünetben történnek a legérdekesebb dolgok :-)

Hornista 2014.09.16. 07:09:30

Jó történet volt. A két lánnyal és a két pasival is. Imádom a hölgyek testét, a test nyílásukkal való foglalkozást. Szeretném azt is látni, ahogy finoman egymást is nyalják az enyhén bi beállítottságú hölgyek, akiket a játszani vágyás hozza össze. Ugyanúgy szívesen elmerülnék a "mozizásban", amikor egy-két pasi kezelésbe veszi a hölgyet és igazi örömet okoznak egymásnak. Aktívan magam is részt vennék a hölgy kényeztetésében és a helycserékben. Kezdetben nem lenne nagy tömegjelenet, de ha tetszik, akkor nyitott lennék arra is.

A kedvesemmel már egy éve beszélgetünk a klubozásról. Hogy mikor kerül erre sor még nem tudom, Ha az első tapasztalaton túl leszünk, akkor részletes beszámolót írok róla.

Bottyan Istvan 2014.09.16. 16:18:54

Jovolna ijen hejen sose voltam

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2014.09.16. 23:22:37

Nehezen indult, de mosoly lett a vége! Ill. nyalás, dugás, dugatás stb.
Bátraké az élvezet!

pittscards 2014.09.23. 14:19:27

@Pitta84: Szerintem nem a cigiszünetben történnek a legérdekesebb dolgok - inkább amikor nem cigiznek az emberek, hanem szexelnek :-) A Tik-Takban a cigimentes nap csak éjfélig tart, de még füstre érzékenyeknek is élvezhető a hely, azt hiszem.
süti beállítások módosítása