Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy swinger nőci naplója

Hapsik hordában

2012/05/30. - írta: A.Halassy

Swingerezni sem hétköznapi rutin. Hát még először megjelenni egy klubban. Sok esetben a csajok előbb vállalják a kockázatot, mint a hapsik. Mindenképpen bátraké a szerencse.  Megjelenni a klubban hirtelen felindulásból lesz, ami lesz alapon a legkézenfekvőbb.

 

Utána lehet olvasni, beszélgetni róla fórumokon, hogy milyen is egy swinger est, bemagolni a szabályokat, ami nem sok, de minden egyes szónak jelentősége és súlya van, ezzel az elméleti tudással felvértezve lehet átesni a tűzkeresztségen. Időt és energiát nem sajnálva, esetleg a szerencsében bízva, egy jártas partnert találni, aki átsegít az első lépéseken.

 

Nem utolsó sorban erőt lehet gyűjteni a haverok jelenlétéből. Amikor így dönt valaki és sikerül összeszedni tetszőleges számú kellőképpen bátor vállalkozót, akkor jelennek meg hordában a hapsik. Pedig ezt határozottan javallott elkerülni! 

Nézzük, mi lesz abból, ha az utóbbi eset áll fenn.

 

Ezen a pénteken vagy front volt, vagy peteérésem, nem is tudom, hogy milyen okokat szoktak a szakemberek a baszatlanságra felsorakoztatni. Attól tartottam, hogy nem leszek rendesen megdugva. A pasi, aki kifogástalanul kefél (mostanában legalábbis én nagyon kedvelem a társaságát) nem jön klubba, én kétségbeesve várom, hogy mi fog történni velem ebben a katasztrófahelyzetben. Természetesen eddig több volt az az alkalom, amikor nem(!) találkoztunk, mégis tele voltam kétséggel az estét illetően. Függő lettem tőle? 8-I Hogy további ómenek is megerősítsék a rossz előérzetemet, a bejáratnál Szilvi (háziasszony) gardedámnak nevez ki és rám bíz egy valóban kétségbeesett tekintetű nőt, aki először jött swinger klubba. Én rutinos vagyok, könnyedséggel palástolom a fent felsorolt miértek okozta pánikomat. Különben is egy időre kizökkent állapotomból a helyzet, hogy segíteni kell valakinek. A nő nem tudja eldönteni, hogy bejöjjön-e vagy sem. Biztosítom, hogy a legjobb helyen van. „Miért ez a legjobb hely?” szegezi nekem a kérdést határozottan. „Mert a legelfogadóbb. Úgy fogod jól érezni magadat, ahogy szeretnéd és senki sem fog semmi olyat csinálni veled, amit nem szeretnél.” Végül eldöntötte, hogy marad. Körbevezetem, megetetem, megitatom és mondom neki, hogy én hamarosan magára fogom hagyni. Addigra már többen biztatják, hogy minden rendben lesz és a saját szemével látja, hogy kulturáltan szórakozunk. Végül ügyesen felveszi a ritmust.

 

Jövet-menet észreveszem, hogy a pultnál három pasi szorosan összezár(ja egymást) és megnéznek, amikor arra járok. Hapsi horda. Lenne kedvem hozzájuk, és a jóslatom sem lenne önbeváltó. Még nem tudom eldönteni, hogy kezdők, vagy csak most érkeztek. Kérdezem a barátnőmet, hogy ismeri-e őket. Nem ismeri és szerinte nem érdeklődőek, azért megkérdezi, hogy szeretnének-e megismerni minket. A válasz „Nem igazán!”. Amikor meghallom felröhögök, ezek nagyon kezdők! Ott is hagyom a társaságot, a barátnőmet még hallom, ahogy elmondja, attól, hogy beszélgetünk, nem kell megdugni minket!

 

Valamikor az éjszaka folyamán ebből a csoportból egy taggal összefutok az emeleten, ahol is megszólít, hogy bemegyek-e vele egy szobába. Megköszönöm a lehetőséget és megyek tovább a dolgomra. Nemsokkal ezután az alagsorban szólít meg ugyanaz a tag a hármasfogatból. Nekem kezdetektől bejön, az más kérdés, hogy a stílussal bizony minősítette magát. Nem akarom visszautasítani, én is voltam kezdő. Mondom neki, hogy cinkes hapsicsapatban swingerezni. Elnézést kér a haverja miatt. Igen, elszúrták, de nem ez volt a szándék. Közben tart a derekamnál fogva. Huncut szemével figyeli a reakciómat. Megpörget, beletúrja az arcát a hajamba és kér, hogy maradjak lent vele. Mosolygok. „Kitartó vagy?” lovagolok az esti parámon. Javasolja, hogy próbáljam ki. No, jó!

 

Pontosan nem tudom, hogy hogyan jutunk el igáig, de kifogástalan előjáték után szerintem ott tartunk, hogy jöhet a gumi, de legalább ujjazás. Kitárulkozva várom, hogy melyiket választja, eközben egy másik pasi bekapcsolódik és a melleimet csókolja. A partnerem nem érkezik... Felnézek... egy másik csajt ujjaz. A tatami szélénél tanítómesterem áll, stílusosan. „Letusolok, megvársz?” kérdezem tőle. Rám nevet, hogy persze, aztán a pasit oktatja, nem lehet otthagyni a nőt. A többit nem hallom. Törölközőbe csavarva jövök vissza, a pár szedelőzködik, csak párcserében lettek volna benn, gondolom. Én ennél több figyelmet nem tudok az esetre fordítani. Figyeljen. Tanítómesterem oly kedves, hogy kárpótol az esetért.

 

Jóval éjfél után ismét egy hapsicsapat érkezik. Öten. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak viselkedni. Addig vannak együtt, amíg átöltöznek, aztán ki-ki a maga útját járja. Ügyesek, rutinosak, amikor összefutok velük, látom, hogy ha egyikük jól érzi magát egy csajjal vagy többel, vagy egy párral, az nem azt jelenti számukra, hogy mindenki odacsapódik a közös zsákmány reményében. Honnan tudom? Feketék, így könnyen észrevehető, hogy éppen hol vannak. Egyikükhöz nekem is van szerencsém. Rácuppan a cicimre és nagyon hosszan kényezteti őket, hol az egyiket, hol a másikat csókolja, szívja, gyúrja. És közben, a hónom alját masszírozza. Első reakcióm, hogy ezmiezmi? De, ha kultúrák találkoznak, ugye? Nem véletlenül téved oda a keze, gondolom, így kíváncsian várom, hogy milyen új érzést kapok. Kellemes, sőt, izgató. Nem is lepődöm meg, amikor „mellcserénél”, hónaljat is vált.

 

Ma még egy alakulat színesíti az estét. Harsányak. Ahol vannak egy kicsit lebujhangulatot teremtenek, de szerencsére nagy a klub. Ködös homály lebeg az egész estém felett, pedig nem ittam annyit, a lényeg, hogy a fekete srácot nem is igen tudom kiélvezni, vagy nem annyira, mint szeretném, mert a harsány fiúcsapat egyik tagja beszáll hozzánk. Lenne kedvem gangbanghez, de az est elején már eldöntöttem, hogy nem leszek rendesen megdugva, így ehhez alkalmazkodva (a női logika mentén: nem tudatosan) visszautasítom a közeledését. Legalábbis hátulról. A farka vastag és két piercing van benne. Úgy tudom meg, hogy lovagolok a srácon és ő a számba nyomakodik. Izgalmas. A fekete srácról átnyergelek egy erős farkú pasira, majd jöjjön a piercinges. Ő is hanyatt fekve várja, hogy ráüljek Nagyon kíváncsi vagyok az összhatásra. Be is váltja a hozzá fűzött reményeket. :-P De jönnek a haverjai. Amit megszerez az egyik, az jár a többinek is, gondolják. Ketten a fejemhez állnak. Csak az egyiket szopom, hiába a bajtársiasság jegyében többször elhangzó felszólítás, hogy a haveromat is szopjad. Hozzá nincsen kedvem. Viszont szex közben nagyon izgató zajos vulgaritásuk.

Összességében ez egy kicsi gangbang-szerűség is lehetett volna, de én voltam végig felül...

 

Rengeteg kényeztetést kaptam az est során, aminek nagy része nem itt kerül megemlítésre, de nem lettem úgy megdöngetve, hogy minden egyes lépésnél emlékezzek az estére/a pasira legalább két napig.

És ott volt az a férfi, aki először jött a klubba. Egyedül. Bátorításnak szánva, a buli kezdetén megmutattuk neki a barátnőmmel, hogy ez a milyen jó hely. Csillogó szemmel élvezte, ahogy játszunk vele! Amikor ezt írom, már illatos vagyok, őt várom, hogy befejezzük, amit pénteken elkezdtünk!

 

133 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://swingervagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr664555059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 09:41:56

@mrbateman: Akkor ezért volt, hogy eleinte nyafka pasiktól kaptam levelet (elnézést, ha olvastok még! :-D). Az az egy, amivel nem tudok mit kezdeni. A nyafogás nem hat rám, legyen szó gyerekről vagy felnőttről.

J.Fowler 2012.05.31. 09:44:46

@A.Halas: meg kamasz bőrbe bújt férfiakról :-)

J.Fowler 2012.05.31. 09:46:49

@chydorus: nem a kritikával van a baj. A büdös kurvázás nem kritika. Remélem érzed a különbséget.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 09:48:54

@chydorus: Értő olvasást... épp arról van szó, hogy lehet, hogy volt 20 fasz, de annyi potenciális, legalábbis számomra potenciális nem volt. (Mert sikítottak a csajok egész éjszaka.)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 09:58:07

@J.Fowler: Okos kamasz maradhat a kommentfalon. Nekem is kellett idő, amíg megszoktam őket! És a tűzkeresztségen is át kellett esnem... :-)

Sani · http://www.saniblogja.blogspot.com/ 2012.05.31. 10:00:23

@Donjuan: Zseniális a Trollárium! :)

@J.Fowler: a kiegészítéssel együtt!

A kétkedőknek meg annyit: a swinger klub attól működik, hogy hímnem és nőnem is található bent. Az írásban és kommunikációban meg jobbak a nők - több köztük a blogger is.

A magam részéről szombaton a DL-ben leszek! ;)

tobias2 2012.05.31. 10:02:38

@Donjuan:

6. A trollokat kategorizáló troll: trollógiából doktorált Oxfordban. Disszertációjának címe Trolling and Fikázing in Blogland. 4 éve nem eszik cukrot, pufirizsen lefogyott, és egészséges mint a makk. Figyelemre méltó tudományos szorgalommal kiderítette, hogy Olaszországban az Esso kutak nevét CЕsso-ra firkálják át, ami kb. = budi. Kínai, mongol vagy rovásírásos magyar falfirkákkal nem foglalkozik.

J.Fowler 2012.05.31. 10:14:53

@A.Halas: bármi is legyen az a "tűzkeresztség"...:-)

Sierrababa 2012.05.31. 10:17:57

Jókat mulattam, elsősorban a hozzászólásokon :) Az már látszik, hogy magyarhonban trollkodni mindenhol kell :D Csak tudnám, hogy akit nem érdekel, vagy taszít a téma, mi a csudának jár erre a blogra! Mégis érdekli? Vagy savanyú a szőlő? Vagy mégis miért?
A férjemmel nekünk is volt egy rövid swinger szakaszunk. Szép volt, jó volt, NAGYON élveztük.
A szerzőnek pedig: Picit száraznak, túlságosan tárgyilagosnak találom a stílusodat, de nem rossz a blogod. Szépen előjön sokféle jellemző karakter a magyar swingerklubokból :) Egyszer ha érdekel, szívesen mesélek egy más országbeliről. Jelentősen eltér! Nagyon meglepett, hogy mennyire.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 10:28:54

@Sierrababa: :-) Racionális vagyok, nem titok! Ha a "nem rossz" dicséret, akkor köszi. ;-)
Várom az élményeid! :-)

Sierrababa 2012.05.31. 10:31:33

Igen, a "nem rossz"-at dicséretnek szántam :) Belátom, visszaolvasva magamat nem úgy tűnt, de nekem még nagyon reggel van :D Az élményeket majd írom, csak most rohanóban vagyok.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 10:32:48

@J.Fowler: Itt szedtek darabokra, a kommentfalon. Próba volt! Új tag a grundon... Másokkal is csinálták, volt aki el is kopott miattuk. Lehet, hogy valójában ők a gárdistáim... 8-I
(Nem akartam testőrt írni, mert abba megint bele lehet kötni. :-D)

J.Fowler 2012.05.31. 10:38:00

@A.Halas: :-) értettem én:-)
én nem kopok el olyan könnyen :-)

mrbateman 2012.05.31. 10:48:14

@J.Fowler: ne féltékenykedj, nem jön be neki a picsogás, légy férfi!...szamurájkard, v. baseball ütő?:-D
@A.Halas: ez csak az előjáték volt!:-) /ha így van akkor ideje tárgyalni a zsold ügyében!/

A szarka valóban idegesítő, én már többször láttam magamat, amint méterre vágott 12-es periodikus betonacéllal (esetleg egy hirtelen felkapott Dácia féltengellyel) érvelek ellenében face to face. Igazából ő egy az NBH által a kiberháborúra fejlesztett szuperfegyver...jelenleg is emelt óraszámú román nyelvtanfolyamra jár, mert szeretnék átdobni, h. különböző fórumokon bebizonyítsa a medvetáncoltatóknak, h. semmi alapja a dákó-román elméletnek, és ők valójában csak nettó lófasz, krumplipürével!:-D hehe

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.05.31. 10:52:16

@A.Halas: Te szerencsétlen. Jobb lenne, ha a saját egészséged miatt aggódnál, én köszönöm szépen nagyon boldog családi életet élek. Milyen szánalmas, akinek az jelenti az örömöt, ha a párját és őt magát vadidegenek használják - kizárólag szexuális tárgyként?!
Te egy lélegző vibrátor/műnő vagy.
Ez lenne a boldogság? Szánalmas.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2012.05.31. 10:53:24

én is troll vagyok.

csak azon csodálkozom, hogy miért kerül ki az index címlapjára az e blog. Ha nem kerülne ki, nem hiszem, hogy találkoznék vele, az én világomban nincsen swingerklub. Mivel valamilyen oknál fogva kikerül a címlapra, elovasom, és véleményt formálok.

A véleményem pedig az, hogy amíg megmaradna néhány műkedvelő által látogatott blognak, addíg nem is kellene trollokkal foglalkoznia, mert azok nem mennek oda. De így hogy címlapon van, jönnek a trollok is.

Büdös kurva!!! :-)

J.Fowler 2012.05.31. 10:54:43

@mrbateman: :-) úgy tűnt ? :-)))
...a szarka...jó nyomja :-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 11:07:01

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: Nem győztél meg!

@wannabe_biker: Nem vagy gazdasági szakember... de ez nem a te hibád!

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2012.05.31. 11:09:26

jóvanna, csak vicceltem :-)

azt miből vágod, hogy nem vagyok gazdasági szakember babám?

Azt gondolom, hogy hogy az index nem a két szép szemedért rakja ki a címlapra...

tobias2 2012.05.31. 11:11:52

@wannabe_biker: Büdös kurva!!! :-)

:))) Ezt a szimatot!!! Aferin! -- mondanám, ha török volnék. Gondolom már az autópályáról kiszimatolja a romlott húst a szomszédos szupermarketben. Tudja, hogy magának találták ki az élelmiszerhigiénikus vagy minőségellenőr pályát?

J.Fowler 2012.05.31. 11:18:23

@wannabe_biker: azért jön a troll mert címlapon van a blog? lehet. De azért elképzelem ahogy kattingat a marhája, és észreveszi a feliratot: "swinger". Aztán néhány mondatot a posztból pl: "szopjad őt is". Mégis mit gondol? Miről szól a blog, vagy kinek? Nem érti a szavakat? Ugyan már, nem tudom nem azt hinni hogy már-már élvezettel várja hogy megnyíljon az ablak...ez a gond. Csupán azért mondom mert én alapból nem olvasok el olyasvalamit ami nem kelti fel az érdeklődésem, sőt ha valami nem tetszik nem látogatom többé...ennyire egyszerű.

Doubledeceker 2012.05.31. 11:32:19

@wannabe_biker:

Ugzanaz a téves logikád, mint a melegfelvonulásra járó tűntetőknek.

Én meg azt mondom erre, oda nem tolnám a pofám, mert nem érdekelnek. Lehet van velük bajon, lehet nincs, de szarok az egészre. Ted te is ha meg nem vagy rá képes, akkor valamiért igenis is mélyen érint a téma.

Asszonypajtás tán nem szereti a faszt, vagy tudom is én.... :D

inkabbne 2012.05.31. 11:33:58

@Donjuan:
és van a sztereotipizáló troll..

jadu 2012.05.31. 11:34:09

@J.Fowler: most komolyan, unatkozó emberekről nem hallottál? Miért ne jöjjenek, ha egyszer nyitva az ajtó? tudod, aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha trollok is jönnek ;) a blogger élete már csak ilyen...

És persze, amit mondasz logikus lenne egy ideális világban egy ideális társadalomban... ami érdekel csak arra kattintok, csak azt olvasom, csak arra reagálok.

Ám az index címlap:
1, figyelemfelkeltő
2, az az egy mondat provokáló (ami hívogatót jelent egyeseknek)
3, ha már az ember arcába tolják így a blogot, jön, elolvassa a tartalmat, vagy felháborodik, vagy nem, vagy hangot ad ennek, vagy nem

szóval az érvelésed jó, és elfogadható lenne egy olyan világban, ahol az embereknek kedve van csendben elmenni a nekik nem tetsző dolgok mellett...

never be indifferent - ez a mottóm, egy blognak meg jót tesz, ha még a negatív véleményeket is megosztják ;)

A.Halas (alias büdös kurva... hát ez lol) egész jól kezeli a dolgot :) mert nem kell komolyan venni ezeket az álnévvel szgép mögül hozzászólókat ;)

ha ti sem görcsölnétek rajtuk (tudod, do not feed the trolls) akkor lekopnának...

J.Fowler 2012.05.31. 11:48:12

@jadu: előbb utóbb biztos leszokom majd arról hogy reagáljak....az idő múlásával egyre kevésbé bosszant. Azonban: nem a vélemény a probléma, hanem a vélemény megfogalmazása. Amíg a blogíró nem személyeskedik, nem buzdít senkit saját életstílusának átvételére, talán másnak sem kellene, és ez nem az ideális világban igaz, hanem az intelligens világban. Nem ugyanaz a kettő. Mégegyszer nem a vélemény a baj, hanem az, hogy intelligenciájuk (nem az hogy össze tudnak-e adni kettőt meg kettőt) konvergál a nullához.

butus 2012.05.31. 11:54:37

@mrbateman: ...te faszkalap. 72 éves vagyok! Nem sok pattanásról tudok. Legfeljebb egyet, a te nyakadon.

butus 2012.05.31. 11:57:55

@Flúgatlan: Csodálkoznak az emberek, hogy az a fogalom, hogy erkölcs már nem léezik. Ilyen körülmények között? Szemét, romlott társadalom.

J.Fowler 2012.05.31. 12:14:06

@butus: sok szempontból vizsgálhatod a blogot, vagy a gazdáját. Valakinek tetszik, valakinek nem. De milyen erkölcs nem létezik? Az a bizonyos melyik erkölcs? Marie Antoinette-é, VII. Edward-é, Villon-é, az ókori római és görög polgároké, Faludy Györgyé aki elképesztően nagy életművet hagyott a háta mögött, a középkori (és mindnekori) könnyű kapcsolatokat kereső embereké, a férjét vagy feleségét megcsalóké?... A társadalom nem ettől romlott, de ezt nyilván Te is tudod...:-)

jadu 2012.05.31. 12:17:08

@J.Fowler: nem tudok egyetérteni sajnos. Intelligens reakciót várni egy olyan világban, ahol sokak nem azok, és most nem az értelmi fogyatékosokra célzok, hanem olyanokra, akiknek sajnos nem volt lehetőségük normális nevelésben részesülniük és tanulniuk, szóval egy ilyen világban elvárni az értelmes reagálást :D nos nem gondolod, h idealisztikus? :D

jadu 2012.05.31. 12:21:23

@J.Fowler: az ókori görögök és rómaiak már rég eltűntek (pl. tök normális volt kisgyerekekkel is intim kapcsolatban lenniük, most kb ledaráljuk az ilyet ezért :D)Ne hozzuk már fel őket... a többi példa viszont tetszik

butus 2012.05.31. 12:22:40

@J.Fowler: Sok minden igaz, ahogy írod. No, de legalább a látszat más volt és a gyerekek tizenéves korukban nem szemtől-szembe kapták ezeket a dolgokat.

tobias2 2012.05.31. 12:30:41

@butus: Szemét, romlott társadalom.

Fúj! Északi szél! Az kell ide! Addig is ... ki tudja, hol van a Homlok Ráncklub Budapesten?

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 12:35:53

@J.Fowler: Indiában a mai napig természetes és elfogadott a gyermek-felnőtt szexualitása (nem feltétlenül az, hogy nagy fasz a kicsi gyerekbe, mielőtt elindul a fantázia... és nem a Tied!). Nyilván ahova elért a globalizáció, ott már kevésbé. Mégis a második legnépesebb ország a Földön.

Emiatt is jogos a kérdés: melyik erkölcsről van szó?

Sok a szűklátókörű ember. Jön a közhelyem néhány kedves hozzászóló esetében megfontolandó lenne: nem szóltál volna, bölcs maradtál volna...
És a gyerekek nem szemtől szembe kapták a szexualitást, hanem élőben... így nem kellett a felnőtteknek ezt a fárasztó és unalmas prűdséget és erkölcsösséget megjátszaniuk... Mindezek tudatában: nem értek egyet azzal, hogy a gyerekek a saját felmerülő igényük előtt találkozzanak a szexualitással, bármilyen formában. Max, tudják, hogy a lányoknak nunijuk a fiúknak kukijuk van.)

Köszi a kommentjeidet.

SirSmoke 2012.05.31. 12:40:25

Nekem tetszik a blog. Mar nagyon regota gondolkozom, hogy lelatogatok egy klubba. Akinek meg nem tetszik az igy jart! Felnott emberek szorakoznak, jol erzik magukat egymassal, egymas kozott. Miert is baj ez?
72 eves papi, mint hozza szolo! Vicces... Vigyazzon magara nehogy megalljon a szive papa, ha ilyeneket olvas!
Szoval, gratula a cikkhez es a bloghoz. Most mar szinte biztos (80%), hogy le szeretnek menni egy klubba!

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 12:43:25

@tobias2: Nem írtad el? Nem Homlokránc Klubot akartál írni? ;-)

tobias2 2012.05.31. 12:48:03

@A.Halas: Nem, mert a Ráncklub rímel a Táncklubra.

Kalandorkisasszony 2012.05.31. 13:04:51

Nekem nagyon tetszik a blog. Már egy ideje olvassuk a vőlegényemmel. El szeretnénk menni egyszer a klubba,persze nem azért mert unjuk egymást.... Viszont mivel még egyikünknek sincs tapasztalata ilyen téren,kicsit nyuszik vagyunk. Már utánaolvastunk,hogy mik a szabályok és a saját kis szabályainkat is felállítottuk. Remélem,hogy jó élmény lesz. Ha pedig nem jön be,az se baj,legalább megpróbáltuk.
Azt lehet tudni,hogy a kedves blog író melyik klubbot preferálja jobban? Nézegettünk fórumokat,de nem egyértelmű,hogy melyik a jobb és biztonságosabb.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 13:10:48

@Kalandorkisasszony: Szombaton a Dreamland jó kezdet, szerintem. Nyugis, közvetlen és csak párok vannak. Ahhoz, hogy a hangulatba belekóstoljatok, tökéletes. Ha tetszeni fog, akkor úgyis körbe fogjátok járni a többi klubot is és kipróbáltok más napokat is. Sok sikert! :-)

J.Fowler 2012.05.31. 13:12:48

@jadu: esetenként, nem lehet nevelést hibáztatni, akkor amikor az ember már felnőtt. A leghülyébbnek is kell hogy legyen valamennyi belátása, ha nincs akkor gond van. Ismerek én tanulatlan, mégis az élet alapvető illemszabályait betartani képes embereket. És neveletleneket is, akik ennyire nem együgyűek.
A görögök és rómaiakról: itt csak azt akartam hangsúlyozni, hogy arról beszélni eltűnt az erkölcs: furcsa....mikor létezett? Persze nyilván nem igaz hogy sosem, ikább koronként változó volt hogy mit tartottak erkölcstelennek vagy épp erkölcsösnek.

mrbateman 2012.05.31. 13:14:18

@butus: Akkor miért nem azzal kezded, h. már nem áll fel és ez a problémád! Erről viszont nem azok a büdös kurvák tehetnek...ha tehet róla egyáltalán valaki!

Úgy vagy te 72, mint ahogy én Steve Wonder!

@Kalandorkisasszony: Hm, friss, ropogós regisztrációjú nick!:-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 13:18:26

@mrbateman: Nem az első és egyetlen nick, aki friss regisztrációjú és hozzászól...

butus 2012.05.31. 13:27:50

@mrbateman: Kedves Steve Wonder, légy üdvözölve.

butus 2012.05.31. 13:30:51

@mrbateman: ...még feláll, csak már arra nem emlékszem, hogy minek.

mrbateman 2012.05.31. 13:41:17

@butus: csak alkohol kérdése és elnyomom a Part-Time Lover-t

...még több alkohol hatására - bár a szöveg haladzsára vált - teljes átéléssel, virtuóz mozgásomat is bevetem (ami a felületes - a táncművészethez nem értő - nézőt egy kézből elengedett jelentős nyomás alatt lévő kerti slaug tekergőzésére emlékeztetheti)

J.Fowler 2012.05.31. 13:51:20

@mrbateman: táncolj bőregér! :-D ....sorry

Jó Mercutio halott 2012.05.31. 14:02:23

Miért van az, hogy a swingeresek (állandó félrekúrók, kurvázók stb., általában a ránk erőltetett keresztényi párkapcsolati sémához képest deviánsnak tartott szexuális magatartást űzők) nagy része (mondom: nagy része. Nagy része nemegyenlő Mindegyik) mindig szükségesnek tart előjönni a "nem azért, mert otthon hiányzik valami"-adalékkal? Nemafasztnem! Az ember - és valamennyi élőlény - minden cselekedetét valamiféle hiányérzet motiválja. Ha nem lenne a hiányérzet, szarul kinéző egysejtűként lebegnénk valami ocsmány sötét óceán hideg mélyén. Ha volt törzsfejlődés. Ha nem, akkor meg isten is pont a hiányérzete miatt teremtette meg az embert, telipakolva őt hiányérzettel, ami miatt az ember csinál ezt-azt, ezért az isten jól tud rá haragudni. Jól ki van ez találva.
A swingerezést is hiányérzet motiválja. A mások látványa mellett mások előtt, esetleg másokkal szexelés hiánya. Ez nincs meg otthon. Olyan kurva egyszerű ez. Mit kell itt rizsázni meg álszenteskedni folyton, nem értem. A.Halas legalább ezt nem teszi.
Kalandorkisasszonynak üdvözletem, hajrá. De őszintén.
Naviszonlátás.

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.05.31. 14:09:52

@A.Halas: Győzzön meg téged a hullamosó, a kutyát nem érdekled. :) Arról hallottál, hogy mi különbözteti meg az embereket az állatoktól?
Szerintem nem.

Jó Mercutio halott 2012.05.31. 14:13:45

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: Megmondom én neked öcsém! Az, hogy az állat a szaporodásért kúr, az ember meg azért, mert jó neki. Van még kérdés?

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.05.31. 14:25:13

@Jó Mercutio halott: Az állatnak nem jó, öcsém?
Akkor megmondom én neked, öcsém. Tudod, az emberek nem az ösztöneik szerint élnek, ezért nem basszák szét a seggedet a buzik a villamoson ha felszállsz. A csajodat sem kúrják meg a boltban a polcok között. Bár neked szerintem ez nem esik túl jól, sőt talán hiányzik is.

J.Fowler 2012.05.31. 14:36:55

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: nem azt mondta hogy az állatnak nem jó, hanem azt, hogy nem azért csinálja. És ebben speciel tökéletesen igaza van!

Az állat ösztönlény, az ember szabad akarattal rendelkezik, azon felül hogy befolyásolják (olykor vezérlik) ösztönei is, vagyis van választási lehetőséged, mindig van. :-)..érted, uygye? :-) Ja és az hogy ki, kivel és mit csinál a polcok között és a villamoson attól függ kinek erősebb az akarata, és nem attól hogy ki él ösztönei szerint :-D

Sierrababa 2012.05.31. 14:37:36

@A.Halas: No, szóval, néhány igazán jól sikeredett magyar élmény után, gondoltuk belevetjük magunka a déli népek országában is a jóba, ha már itt élünk. Utánakapirgálva a témának, kiderült, hogy az itt lévő legnagyobb klub (konkrétan az, amelyiknek egyáltalán nyoma van a neten), zárt rendszerű, csak klubtaggal együtt érkezhet az ember, és csak pároknak van. Viszont egy elég méretes közösségük van a neten, úgyhogy könnyen találtunk ott egy hozzánk közel lakó párt, akikkel egy kávé után elmentünk, épp salsa party volt! Itt jönnek a különbségek....dresszkód, normál felsőruházat, nyilván a "bulizós" ruci. Kaja nincs, úgyhogy szex után tuti éhen halsz (én nagyon éhes vagyok utána). Az egész hely 11-kor nyit, de éjfél előtt üres. Elsősorban egy liberális diszkó, annyi különbséggel, hogy van néhány zárható és egy nagy nyitott szobája. Azért írom, hogy liberális diszkó, mert tánc közben a párok jól elvannak, de az ott lévők kb. 90%-a nem akar mást, nem akar ismerkedni, és egyáltalán, megtalálható az az "akkorénmostjólérzemmagam" arckifejezés mindegyiken. Az a pár, akikkel mentünk, nagyon jó házigazda volt, minden ismerősüknek bemutattak minket, aztán mentünk táncikálni. Megrökönyödéssel láttuk, hogy hajnali kettőkor még MINDEN szoba üres! :D Az éjszaka folyamán bemutattak nekünk egy nagyon szimpatikus párt, akik csodák csodája nem csak táncolni meg inni akartak aznap éjjel. Imádtam őket, a pasi az igazán szép mediterrán, a csaj meg egy belevaló szöszi. Kegyetlen jó édes négyest csaptunk még aznap éjjel, szinte mindenféle konfigurációban.
Később ők mesélték, hogy ez a klub, inkább csak olyan...kirakatféle, és valóban nem sokkal több, mint egy liberális diszkó, de ők tudnak jobbat :D Tudtak! A másik klub, ahová néhányszor elmentünk együtt velük jóval közelebb áll funkcióját tekintve egy swinger klubhoz. Ott is "teljes" ruházatban vannak a népek, és az alsó szinten tánc van, de ott ismerkednek a népek és a szobák a felső szinten nyitottak. Arról nem is beszélve, hogy egy kiadós öltánctól nem botránkozott meg senki, amit ajándékként kapott tőlem egy szülinapos :)

tobias2 2012.05.31. 14:38:57

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: "Arról hallottál, hogy mi különbözteti meg az embereket az állatoktól?"

Nem az, hogy a szék lábára zoknit, az utcai tűzcsapra meg nadrágot húznak? Mert ilyet egy kecskétől még nem láttam!

Jó Mercutio halott 2012.05.31. 14:41:00

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: Öööö... Akkor rég olvastam ezt a blogot... Azóta A.Halas írt olyat, hogy villamoson baszatja magát szét erőszakkal? Plussz: Az állatoknál hallottál már arról a szexuális erőszakról, amiről te beszélsz? A villamost hagyjuk ki, az állatok nem azzal járnak. Most akkor kit hasonlítunk kihez? Először az állat a negatív tétel, majd az ember állathoz képest pozitív lényét olyan negatív dologgal akarod alátámasztani, ami csak az ember sajátja?
Szerintem gondolkodj még ezen kicsit, tudod, a gondolkodás is az ember sajátja, aztán ha sikerült és kész van a gondolat, gyere vissza.

Sierrababa 2012.05.31. 14:46:34

@A.Halas: Ezen kívül vannak jóféle privát party-k is. Néhányszor ilyenre is elkalauzolt minket a sors. Te pontosan tudod milyen az, amikor pár napig emlékezteti a teste egy-egy ilyen éjszakára. Uhhh. Másnap kicsit nehezen üldögéltem, az izomlázaimról nem is beszélve. Képzelj el egy méretes családi házat, kerti medencével, nyár éjszakával, és úgy 25-30 olyan emberrel, aki azért jött oda, hogy egy kiadósat dugjon, áldozzon a testi gyönyörök oltárán. Ez egy nagyon szűrt társulat volt, szigorúan meghívásos alapon, a fenének kellett oda kényeskedő, vagy valamiért a társaságból kilógó. Ja...itt KÉRTÉK a friss orvosi teszteket, a gumi ellenére. A vicc az, hogy ez egy olyan hely volt, ahol maximálisan tiszteletben tartották a másik kívánságait, tehát a nemet nem is nagyon kellett kimondani...az éppen nem résztvevő valahogy mindig jól ráérzett, hogy beszállhat-e vagy nem.

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.05.31. 14:46:58

@Jó Mercutio halott: A gondolkodás hiánya miért lenne negatív tétel? Nyilván elfogadott és gyakori állapot nálad.
Erőszakról ki beszélt? Nagy a zavar, öcskös.

Ne erőlködjetek a válasszal, ennyi elég volt belőletek. További jó mulatást, majd gyógykezelést :)))

Jó Mercutio halott 2012.05.31. 14:50:09

ez elszaladt... :-))))))))))))))))

Sierrababa 2012.05.31. 14:55:49

@Jó Mercutio halott: Sajnos a "társadalmilag elfogadott normák" nagyon sok emberben eszement gátakat emelnek. A neveltetés, az egyház, az iskolák olyan dolgokat sulykolnak az emberekbe, ami ugyan betartható, de természetellenes! Sokan összeszorított foggal lenyomnak egy életet a házastársuk mellett, csak azért, mert "holtomiglan-holtodiglan", vagy mert mit szól anyuci, ha elválok...Tudomásul kell venni, hogy ma a világban minden második házasság válással végződik, a megmaradóak kétharmadában meg valamelyik fél félredug időnként. Mindez megelőzhető lenne ha legalább saját magunkhoz őszinték lennénk a vágyainkat illetően! Igen, ha hiány van, nem árt pótolni...bármi is legyen a hiány. Ha éhes vagy eszel, ha fázol, felveszel egy pulcsit. Mi a csudáért lenne ez másképp az élet intimebb területein? Nyilván a "ne bánts mást" elvet meg kell tartani, de ezen túl ugyan már...

Jó Mercutio halott 2012.05.31. 15:03:47

Én úgy látom, hogy köztünk nincs vita... Annyit hozzátennék, hogy a hülyeség nem egyenlő a természetellenességgel. A neveltetés, az egyház (tegyük hozzá: ak), az iskolák által solykolt dolgokat én nem nevezném természetellenesnek, legfeljebb hülyeségnek. Miért lenne temészetellenes például a monogámia?

Sierrababa 2012.05.31. 15:07:17

@Jó Mercutio halott: Szerintem sincs vita :) A monogámia...nem mondom, hogy természetellenes, de azt nem tudom elfogadni, hogy az egyetlen járható "normális" út. Ha így lenne, nyilván sokkal több ember járná, kényelmesen, küszködés és önámítás nélkül.

mrbateman 2012.05.31. 15:13:53

Nem tudom, van itt olyan közülünk aki már végigcsinált egy metamorfózist emberből álattá, vagy vica (Szarka neked vice) versa...csak hogy ennyire tudjátok, h. az állat miért baszik!
Mi emberek így gondoljuk, de mostanában ritkán beszélgettem oroszlánnal úgy komoly dolgokról!

Namost egy kutya miket gondolhat rólunk eberekről?: ezek a hülyék együtt esznek, de szarni bezzeg félrevonulnak!:-D

Jó Mercutio halott 2012.05.31. 15:16:17

@Sierrababa: Nem tudjuk, hogy mennyien járják így. Ismerek egy rakás embert hangulatos monogám kapcsolatban (egy fontos: a minden alap és jövő nélküli ritka félrekavarástól, akár egy-egy félrekúrástól az ember még monogámnak számíthat). Honnan a francból tudhatnám, hogy mit forgatnak a fejükben külön külön egyedül? Honnan tudhatnám biztosan, hogy ez nekik nem jó. Simán lehet, hogy sokkal több igazán monogám ember van, mint gondoljuk, és csak azért képzeljük beléjük a saját poligám szorongásainkat, mert elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ha nekünk vannak, nekik ne legyenek.
Én pont ezért baszogattam A.Halast pár hete (bocs A.Halas, sok mindenben igazam olt és neked sok mindenben nem:-), de azt a részét, amikor a részemről a baszogatás már csak öncélú szellemi maszturbálássá vált, azt megbántam), mert bár asszem ezt így nem írta le, de az írásaiból valamiféle lenézését véltem kiolvasni a monogám emberek felé, hogy ő magát valami magasabb szintre helyezi a szexuális törzsfejlődés piramisán. És ez éppolyan nagy hülyeség, mint a monogámok hangos csaholása itt.

Sierrababa 2012.05.31. 15:27:03

@Jó Mercutio halott: Hm, persze, nem tudhatjuk, de a válási statisztikák rengeteget elárulnak azért...tehát vagy rossz a választás, vagy mégsem olyan jó az életen át monogám dolog. Félre ne érts, NEM gondolom, hogy rossz, éppcsak nem feltétlenül az egyetlen jó megoldás az életre. Én nem éreztem ezt a lenézős dolgot A Halas írásaiból, bár nem olvastam végig a blog minden bejegyzését.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.31. 17:50:39

@Donjuan: ez fasza lett. Azonban a teljesség kedvéért mondjuk el, pont ilyet össze lehetne állítani a swingerpárti-trollokról is, akik mindenkit, aki nem tud/akar/vágyik a swingerklubban, vagy általánosságban is: a szabados szexualitásban meghempergődzni (és most szeretném az összes ragacsos konnotációtól megszabadítani ezt a szabados szót: ez egy nem minőségi jelző), szval a swingerimádók meg minden ilyet hajlamosak befordult, nőhiányos, évente egyszer sötétben és misszionárius pózban dugó önértékelési zavaros balfasznak látni.

holott:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.31. 17:53:33

@mrbateman: múlt szombaton egy üveg vodka hatására metamorfodálódtam varacskos disznóvá. Arra emlékszem, hogy másnap reggel kékre dagadt volt a farkam, és tisztán rémlik, hogy olyat basztunk, hogy a szomszéd is rágyújtott utána, de a motivációm valahogy nem maradt meg bennem.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 18:32:57

@vészmadár (pica pica): Ezt Te érzed így, én nem így gondolom és szerintem Donjuan és Sierrababa sem gondolja így, merthogy ez egy szórakozás és nem más. :-)

Donjuan 2012.05.31. 18:36:02

@vészmadár (pica pica): Nana, ne keverjük a dolgokat! Az én olvasatomban nem az a troll, akit nem érdekel a szabadosság, hanem az, aki idejön fikázni, és semmi eredetiség nincs benne, csak ugyanazokat a frázisokat ismételgeti. Ha valakinek nincs igénye az ilyen orgiákra, nem kötelező elolvasni ezeket a posztokat.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 18:46:10

@Sierrababa: Jó sztori! :-) Ez más valóban más! Köszi!
Bécsben voltam egy olyan bárban, ahol nem kellett átöltözni. Egy pillanatig teljesen normális hely volt, addig, amíg jobban szemügyre véve nem láttuk, hogy az egyik asztalnál szopás egy másiknál vad tapizás folyik. Izgalmas volt az is! ;-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 18:48:48

@Sierrababa: Van itthon is egy ilyen társaság, akikhez csak ajánlóval lehet csatlakozni. Én, megmondom őszintén, nem vagyok házibuli fan... Lehet, hogy csak egyelőre. ;-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 18:53:50

@Jó Mercutio halott: Nem szeretnék egy újabb vitát szítani, mindenesetre én igyekszem semmi pluszt betenni a bejegyzésekbe, mint egy élménybeszámoló. A másik blogban pedig akár érezhetsz ilyet, mert mint mindenki én is egyedinek érzem magam, ahogy egyedinek gondollak Téged is és mindenkit, egyedi életút, egyedi tapasztalatok, egyedi megélése. :-) Blogolás, kommentelés magunkhoz is közelebb visz! :-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 18:56:39

@mrbateman: Jól szórakozunk mi is, én mindenképpen, azon, amikor magadat szórakoztatod! :-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 18:57:55

@Jó Mercutio halott: Grat! Asszem elevenébe találtunk mindannyian. No, nem véletlenül volt itt, kommentelt és kapott segítséget! :-)

Sierrababa 2012.05.31. 20:03:48

@A.Halas: Az más, hogy asztalnál megy az akció :D Itt az "elit" klubban elég ferde szemmel nézik, ha véletlenül beleül az ember egy méretes farokba. A kis belvárosiban nem.
Ami meg a magánbulit illeti. Nekem is voltak fenntartásaim, lévén elég összeszokott bandáról volt szó, és aznap este mi voltunk az egyszem új pár, de végtelenül nyitottak és kedvesek voltak velünk. Egy órán belül teljesen otthon éreztük magunkat. Még nyelvórám is volt hirtelenjében, mert az egyik lelkes házigazda épphogy nem szintfelmérő kérdésekkel bombázott arra vonatkozóan, hogy mit szeretek és mi az, ami esetleg tabu. Mindezt a jacuzziban, nem kicsit izgató előjáték közben. :D Nem mondom hogy nem volt bizar :D

Az EREDETI 2012.05.31. 20:56:42

Adj elérhetőséget azt megyünk a haverommal ketten, olyat lehet? nagy pisztolyunk van. Meg az hogy cigánok vagyunk, vagy nemszereted a cigánfaszt?

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 20:59:37

@Az EREDETI: semmi bajom a cigányokkal
hova akarsz menni? klubba? keress rá az interneten...

mrbateman 2012.05.31. 21:02:08

@vészmadár (pica pica): egy üveg vodka után, örülj, h. nem a szomszédot basztad meg!:-D

ezt a kékre dagadt dolgot viszont én még nem tapasztaltam, inkább a kisebesedés, szeméremcsont 8 napon beül gyógyuló sérülése, stb...mondjuk erősen szalonspicces állapotban engem otthon már nem vállalnak

Sierrababa 2012.05.31. 21:09:40

@A.Halas: Basszus, kár volt megnyitnom a blogodat :) Még a végén hosszú tunyulás után a hétvégén mehetnékünk lesz...ideje rászervezni :D

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 21:15:57

@mrbateman: Nekem a cickómon van egy liláskék folt, észre sem vettem, amikor kiszívta a tag...

@Sierrababa: Péntek délután bemelegítés, utána klub, szombaton társasággal parti...
Szerintem jó döntés részetekről a rászervezés! ;-) Szép hétvégét! :-)

Sierrababa 2012.05.31. 21:22:30

@A.Halas: Áh, holnap 12 órát melózok, úgyhogy örülök, ha egy kis itthoni bemelegítésre lesz még energiám :) De a szombat érdekében mindjárt megeresztek egy telefont. Most láttam, hogy az egyik kedvenckémnek új képe van fent az msn-en. Nyamm. Nem tehetek róla, gyengém az izmos kreol férfitest :) Lehet hogy mert itthon izmos fehér akad :) Ezek a hiányok...

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 21:30:59

@Sierrababa: Ne legyen nagyobb gondod soha! És jó szervezkedést! :-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 21:37:08

@wannabe_biker: Másképpen érveltél volna! ;-)

Ja... nem a szép szememért... :-)

Sierrababa 2012.05.31. 21:38:25

Köszi, megvan már :) Nyílt egy új klub egész közel hozzánk, kedvenckém állítja, hogy nagyon jó. Férjecském felszítva a másik szöszire, meg a két szöszire együtt (én is szöszi) szóval szombati buli leszervezve.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.05.31. 21:41:36

@A.Halas: Írd meg, ha lesz kedved hozzá! :-) Holnapra jó munkát! Szombatra szép estét! :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.06.01. 11:02:29

@mrbateman: finoman meg kell találni azt a mennyiséget, mikor MÉG folyamatosan feláll, de MÁR úgysem mész el, mert annyit nem érzel:)

mrbateman 2012.06.01. 11:13:00

@vészmadár (pica pica): Azt mondod basszuk el a mai napot is kommentelgetéssel?

Ja, ezért nem vállal, konkrétan komplett kistérségeket tudna végigkúrni az ember, közben pedig bravúros vágások, szürreális képek úsznak el a szemem előtt a horizonton.

J.Fowler 2012.06.01. 14:43:51

@A.Halas: Reggelt, napot, miegymást! Gondoltam idenézek, de látom nincs mozgás...:-( minden esetre mozgalmas, élvezetekben gazdag hétvégét ( a trolloknak is) :-) a tegnapi komment áradatot olvasva eszembe jutott mit mondott Corleone testőre: "Szicíliában a nők veszélyesebbek, mint a fegyver", aztán az hogy a fickó valószínűleg kurvára nem járt még nálunk :-)

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.06.02. 11:31:11

Sok buzi fickó vígan eltocsog egymás váladékában. Guszta.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.06.02. 15:30:36

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►: Szerintem ciki felnőtteknek szóló blogon, ami a felnőttek egyik legkedvesebb játékáról, a szexről szól, úgy hozzászólni, mintha gyerek lennél, aki nem érti miről van szó... Kurvára ciki! :-)

Sierrababa 2012.06.03. 13:18:45

Nem mondom, hogy unalmas éjszakám volt :D Kicsit mozgalmasabbra sikeredett, mint eredetileg terveztem, mert elfelejtettem, hogy "előjátékra" már elígérkeztem, de végül minden meglepően jól alakult. Majd ha kicsit összeszedem magamat, írom. Nem lesz röpke.

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.06.03. 23:56:19

@Sierrababa: ;-)
@mrbateman: tetszik a kép! ;-)
@vészmadár (pica pica): ismerek egy ilyen pasit, aki be tudja magát állítani erre a szintre... egy idő után unalmas, ha van kedve az embernek, akkor viszont elég jó, hogy szétkúr

mrbateman 2012.06.04. 15:18:20

Na mi van mi ez a nagy csönd? már nem basznak az emberek?

@A.Halas: nem vagy romantikus alkat...mondjuk ebben a képben nincs is sok romantika (viszont nem szeretnék hangembernek látszani, de a komplett kistérséget, módosítsuk a 16-50 női populációra, egyedi elbírálással...ezt szétterítve a következő 20 évre nem is lenne semmi problámám)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.06.04. 16:40:07

@mrbateman: Tegnap elkezdtem a következő bejegyzés megírását, ami pont arról szól, hogy milyen romantikus vagyok... Hamarosan posztolom.

Éreztem a költői túlzást, de attól még tetszhet az erőtől duzzadó vágyad, víziód. :-P

J.Fowler 2012.06.04. 16:45:34

@A.Halas: már már én is azt hittem szétaludtad magad :-) erre kíváncsi leszek! :-P

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.06.04. 16:49:52

@J.Fowler: más dolgom is volt... :-) dumálhatunk is, csak akkor nem haladok az írással... :-)

A.Halassy · http://swingervagyok.blog.hu 2012.06.07. 15:15:48

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Szerencsére ez nem a Te problémád, így nyugodtan aludhatsz továbbra is. :-)
süti beállítások módosítása